A Takarítás (Szemétszedés) Világnapjáról
1986-ban az ausztrál vitorlázó, Ian Kiernan egy versenyén felfigyelt a világtengerek szennyezettségére és elhatározta, hogy megpróbál tenni ez ellen. Hazatérve Sydney kikötőjének megtisztítására szervezett akciót Kim McKay környezetvédővel karöltve, ami a vártnál is nagyobb sikert aratott: 1989. január 8-án körülbelül 40 000 önkéntes 5 000 tonnánál is több szemetet távolított el a kikötőből, valamint a környező tengerpartról. A kezdeményezés sikerének eredményeként 1992-ben World Cleanup Day, azaz a takarítási vagy más néven szemétszedési világnapként az ENSZ globálisan is meghirdette az eseményt. A Takarítás Világnapja azonban túlmutat otthonunk falain és a környezetünk megtisztítását is célul tűzi ki.
A Takarítás Világnapjához önkéntes csatlakoznak és látnak munkához, hogy megtisztítsák tengerpartjainkat, folyóinkat, erdőinket, közvetlen környezetünket.
Országok lakosai fognak össze egy közös célért: egy tisztább bolygóért. Így tettünk mi is 2025.szeptember 19-én! Iskolánk tanulóinak alsó- és felső tagozata ennek a kezdeményezésnek az alkalmából szemétszedésbe kezdett.
A nap célja környezetünk tisztábbá tétele és a diákok környezettudatosságának fejlesztése volt. Az eseményhez az egész iskola csatlakozott, minden osztály részt vett a munkában. A nap reggelén az osztályfőnökök kiosztották a szükséges eszközöket. Ezután minden osztály egy kijelölt területet kapott az iskola, valamint a környező utcákon. A munka során külön figyeltünk a szelektív hulladékgyűjtésre. A szemétszedés közben beszélgettünk a környezetvédelem fontosságáról.
Összességében a szemétszedési nap nemcsak hasznos volt, hanem közösségépítő élményt is nyújtott. Reméljük, hogy a jövőben is lesz hasonló program, és egyre többen érzik majd magukénak a környezetvédelem ügyét.