2020
A varázsláda titka

„Ezer éve tán vagy kettő, Tengeren egy földhalom, Annak is a közepében, Őrölt egy vén szélmalom.”

Intézményünk óvodásai és általános iskolás tanulói gyermek- és ifjúsági bérletük második előadását tekinthették meg a Nyírbátori Kulturális Központban, mely a Hókirálynő Meseszínpad előadásában A varázsláda titka című darab volt.

A történet színtere az öreg malom, valahol a mesék idejében. A végtele idő tündére, aki az idő fonalát gombolyítja, látja, hogy az ő malma üresen tátong, s nincs lakója. Az egerek és macskák népe pedig csak úgy kóborol a világban, se házuk, se hazájuk nincsen. Ezért becsalogatja őket az öreg malomba, hogy éljenek együtt, hiszen elég tágas ez a hely, s elférnek benne valamennyien. Mindannyian éhesek, és tudomást szereznek az eltűnt bőségládáról, melyről a legenda azt tartja, hogy réges-régen az Időtündér elvette tőlük az örökös háborúskodás miatt. Vándorútra indulnak hát, hogy megkeressék a híres-nevezetes varázsládát…

A társulat megalakulásától kezdve igyekszik a klasszikus mesejátékok igényes színpadra állításával a régi színházi hagyományokat ápolni. Ez a törekvés megjelenik a díszletekben, jelmezekben, a zenében és a mesejátékok kiválasztásában is. Gyermekeinket magával ragadta mind a történet, mind az előadásmód, köszönet a színészeknek az élményért!

Balla Viola

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+