2020
Csillagtánc előadás

2021.11.11-én elutaztunk a Fővárosi Nagycirkuszba megnézni a Csillagtánc című előadást. Nagyon izgultunk indulás előtt, mert sokan most voltak közülünk először Budapesten, illetve cirkuszban.

10 órakor megérkezett értünk egy nagyon jól kinéző busz, szuper volt a felszerelése. Volt rajta mosdó, világítás, usb töltő. Nagyon hosszú, de élvezetes út előtt álltunk. Útközben láttuk a Mátra vonulatát, a kékestetői tornyot és sok állatot. Megérkezésünk után elsétáltunk a cirkuszhoz, útközben láttuk a régi Vidámparkot, egy keveset az Állatkertből és egy cuki kis cukrászdát. A cirkusz bejárata előtt hosszú sorokban álltak a gyerekek, akik szintén a bejutásra vártak. A biztonság kedvéért felvettük a maszkunkat is.  A helyünk elfoglalása után nem sokára kezdődött az előadás. Nagyon tetszet,t amikor a fiú  fején volt egy labda és a lány rajta állt a labdán. A műsorban az is tetszett, hogy direkt elrontotta a produkciót, és direkt kérte, hogy tapsoljunk, és mindenki elkezdett tapsolni. A másik az egy egykerekűs volt, ő több féle egykerekűn is volt. A személyes kedvencem a kiskutyás mutatvány volt. Volt olyan kutya, amelyik szaltózott, volt amelyik bukfencezett. Nagyon hamar elrepült a 80 perc, még jó lett volna egy kicsit nézni őket.

Haza indulás előtt volt lehetőségünk egy rövid sétára a Városligetben. A Hősök terét csak távolról tekinthettük meg, mert le volt zárva. De a Vajdahunyad vára udvarára volt alkalmunk bemenni. Jó lett még maradni, de már sietni kellett a buszhoz. Estére érkeztünk meg kissé fáradtan, de élményekkel tele.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, ezt a kirándulást soha nem felejtem el!

 

Gemzsi Henrietta

6.osztály

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+