2020
EURÓPAI DIÁKSPORT NAP

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amelyhez iskolánk is csatlakozott. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé.

Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap Európában összesen harminc országban zajlott, 2,5 millió iskolás részvételével.

A diáksportnapi kezdeményezés egy viszonylag egyszerű elképzelésre épül, hiszen a cél, hogy a tematikus napra regisztráló iskolákban legalább két órát sportoljanak, mozogjanak a gyerekek, a helyi adottságokhoz, hagyományokhoz illeszkedően. Az egyetlen ajánlott programelem az Európai Diáksport Napján minden esztendőben az adott évnek megfelelő futótáv teljesítése, amely így idén 2018 méter lefutása volt.

Az eseménynek a Sportpálya és szabadidő centrum adott helyet, kiegészítve a vadonatúj műfüves kispályával. Több helyszínen egyszerre tudtak az ovisoktól a kisiskolásokon keresztül a középiskolás diákok sportolni. A csoportkép elkészítése után kicsik és nagyok is a 2018 méteres távot futották le, majd egyéni érdeklődésének megfelelően folytathatta ki ki kedve szerint a kispályás foci, akadályverseny, asztalitenisz, kosárlabda és váltóversenyeken a sportolást. 

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+