2020
Író-olvasó találkozó

A helyi művelődési ház adott otthont október 2-án annak az író-olvasó találkozónak,

melynek Dóka Péter gyermek- és ifjúsági könyvíró volt a vendége. A programon iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói vettek részt.

A szerző igazán interaktív előadást tartott, melyet számtalan képpel, videóval és felolvasással tett színessé.

A gyerekek rengeteg kérdéssel halmozták el – ahogy ő nevezte magát – Peti bácsit. A válaszokból kiderült, hogyan született első regénye, Az ellopott zsiráf, mely gyerekeknek szóló detektívtörténet, melyik kisregényben jelenik meg ő saját maga, mint szereplő, valamint fény derült arra, hogy honnan merít ihletet, és hogyan is kezd neki egy történet megírásának. A leírtakon kívül megannyi érdekes és sok-sok tréfás kérdésre kaptunk választ.

Az egy óra szempillantás alatt elrepült, a találkozó végén pedig a két osztály A kék hajú lány című, egy kórházban játszódó kisregény dedikált példányát kapta ajándékba a szerzőtől.

Köszönjük a Biri Községi Könyvtárnak a szervezést és a programot, Dóka Péternek pedig a művet, valamint az érdekfeszítő és tartalmas előadást!

 

Balla Viola

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+