2020 Prosuli
Kinder+Sport

A sport szeretete nagyon fontos szerepet játszik az egészségtudatos életmód kialakításában. A mai gyerekeket elnézve egyre inkább kellene erre figyelnünk. A mozgásszegény életmód aktivitásukra, sokszor akarati életükre is kihatással van, ezért mindig szívesen részt veszünk olyan megmozduláson,

A pályázati lehetőség az első évben az iskolán belül, tagozati szinten megszervezett játékdélutánnal kezdődött. Az alsós diákok körében ez nagy sikert aratott, hiszen a sportolási lehetőség mellett egy vidám délutánt is eltölthettünk, ahol színes és érdekes feladatok mellett a gyerekek vegyes csapatokban mérhették össze erejüket és ügyességüket.

A tavalyi évben újabb pályázati lehetőség adódott a Kinder Sport által felkínált lehetőséggel. Iskolánk benevezett és mindannyiunk nagy örömére a különdíjat nyertünk. Ez a gyerekek sportolási kedvét növelte, hiszen sportszer ajándékcsomag volt, melyet nagy örömmel fogadtunk.

Az idén már harmadik éve, hogy a Kinder Sport által meghirdetett pályázaton részt veszünk, azonban az idei évben kicsit módosítottak a szervezők a pályázati feltételeken. A felkészülési szakaszban a felkészítő tanárok számára Budapesten egy továbbképzés keretében ismertették az esemény követelményrendszerét, illetve az országos szinten megszervezett versenyek feladatait. A tanárok megismerhették azokat a feladatokat, amelyekkel a regionálisan megszervezett versenyekre felkészíthették azt a 14 ifjú sportolót, akik részt vettek a megmérettetésben.

A verseny régiónként kisorsolt iskolák között zajlott. A mi diákjaink a debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében mérhette össze a sporttudását másik három iskolával. A megmozdulás sikerrel zárult, hiszen második helyezést értünk el. Sajnos ez az országos döntőhöz nem elegendő, de a teljesítmény nagy elismerésre tarthat számot, hiszen mi kis létszámmal működünk, mégis élvonalba küzdöttük magunkat. Mindez köszönhető a gyerekek kitartásának és a felkészítő tanár, Páll Vivien szakmai tudásának. Gratulálunk minden résztvevőnek!

 

Dankóné Vaski Viktória

alsós tanító

A logóra kattintva tekinthető meg a debreceni fordulóban készült képek.

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+