

2023. május 31-én tekintettük meg Móricz Zsigmond Színház előadásában, a Lázár Ervin program keretében a Maszmók az indiánok között című előadást.
A Deák Tamás tollából származó kortárs magyar színdarab jó humorral és izgalmasan meséli el hősének, Maszmóknak, a nagy utazónak újabb kalandját, melynek során megismerjük a sziú indiánokat, átkelünk Mexikón, majd Dél- Amerikába vezető keskeny földnyelven, egészen az Andokig, de kicsit belekeveredünk a riói karneválba is. Az Urmai Gábor által rendezett előadás különleges hangulatát és egzotikus élményét tovább erősíti, hogy zenei világa az észak-amerikai (sziú,cheyenne) indiánok dalaiból, a mexikói és dél-amerikai mayak, inkák zenéjéből épül fel, autentikus hangszerek kíséretében. A kellemes befogadói élmény azonban egy rendkívül fontos társadalmi kérdésre is ráirányítja gyermekein figyelmét: a környezetvédelemre. Az erről a témáról való diskurzust nem lehet elég korán kezdeni, főleg annak tükrében, hogy a most gyermekkorú korosztályok életét már jóval nagyobb mértékben érintheti a problémakör.
A jó humorú színvonalas előadást nagyon élvezték a gyerekek. A zenés műfaj figyelmüket lekötötte, fegyelmezetten viselkedtek, közben, ahol a darab tartalma megkívánta nevettek, hahotáztak.
Az előadás ebben az évben az egyik legszínvonalasabb darab volt, köszönhetően a Móricz Zsigmond Színház színészeinek.
Brátán Györgyné
tanító