2020 Prosuli
Nyolcadikos ballagók

Intézményünkben az a szokás, hogy az utolsó tanítási napon a nyolcadikos diákok ünnepélyes keretek között elbúcsúznak iskolájuktól, diáktársaiktól, tanáraiktól és az egész elmúlt 8 évüktől.

Nagy esemény ez az ő életükben, egy szakaszt lezártak, kezdődik egy másik, amit még nem tudnak milyen lesz.

A szép emlékek, a közös élmények közösséggé alakították őket, ezért nehéz maguk mögött hagyni a korábbi életüket. Ugyanakkor a 14 év körüli korosztály legjellemzőbb tulajdonsága a kíváncsiság és az újra való nyitottság.

A korábbi szokásoktól eltérően – az időjárás miatt – most a Faluházban tartottuk ezt az ünnepséget. A választás jó volt, mivel a meghívott vendégek és a diákok is komfortosabban érezték magukat a szép virágokkal díszített teremben. Valóban ünnep volt ez a mai nap, és emlékezetes marad mindenkinek, aki részt vett rajta. Kívánjuk az elbúcsúzott diákoknak, hogy iskolaválasztásukkal elégedettek legyenek és sikeresen folytassák tanulmányaikat.

INTÉZMÉNYÜNKRŐL
marks
A közoktatás teljes vertikumát átfogva igyekszünk befogadó oktatási-nevelési intézményként tevékenykedni 2 éves kortól a felnőttek oktatásáig.
KÖVESS MINKET!
Facebook Instagram Pinterest Google+