"... A mai napon tudatosul a tanárban és a diákban talán először, amikor az osztályfőnök egyenként szemébe néz nebulóinak a feltűzés pillanatában, hogy közeledik a pillanat a búcsúra. Nagy próba áll mindenki előtt, amihez nemcsak én, mint osztályfőnök, hanem minden kollégám a legjobb tudása szerint készít fel titeket. Lassan eljön a nap, amikor miután számot adtatok az itt megszerzett tudásról, kirepültök a nagybetűs életbe.

Közeledik középiskolai tanulmányaitok vége, mely lezár egy időszakot, az élet egy szakaszát elhatárolja a többitől. A bezáruló ajtótól azonban nem szabad megijedni, tudni kell az új irány felé fordulni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. Mit adtak, mit jelentettek és jelentenek számotokra ezek az évek? Mit kaptatok a gimnáziumi, szakközépiskolai évek során? Meg tudtok-e majd felelni a kihívásoknak? Felkészültetek-e kellőképpen az egyre önállóbbá váló életetekben az elkövetkezendő, várható nehézségekre és a nem várt eseményekre? Kaptatok-e elég hitet, megerősítést, szeretetet ahhoz, hogy mindenkor meg tudjátok állni a helyeteket? Szereztetek-e elegendő tudást, ismeretet, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőkben, hogy a bizonytalan, viszontagságos körülmények között is tájékozódni tudjatok a világban, hogy egyáltalán tovább tudjatok indulni a számotokra előkészített úton? Erre a sok-sok kérdésre, mind a saját szívetekben találtok választ, és bíznotok kell abban, hogy a legtöbb kérdésre a felelet egy egyszerű igen lesz. ..." 

Tóth Péter osztályfőnök Kossuth Lajos szavaival búcsúzott el diákjaitól:

„Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni”