

Június 9-én az általános iskola teljes tagozata a Vadasparkba kirándult.
A tanév végi kirándulások mindig fontosak a gyerekek életében több okból is:
Igazán élvezetes, érdekes produkció volt, a gyerekek önfeledten tapsoltak, nevettek.
Ezután az osztályok külön-külön indultak az egyéb látnivalókat felfedezni.
Sok ismerettel rendelkeznek a korosztályuknak megfelelően, de itt rendszereződnek. Az összefüggéseket maguktól felfedezik.
A kirándulás másik nagy érdeme, hogy a gyerekek figyelmét ráirányítja a környezetvédelem fontosságára. Arra, hogy minden élőlénynek egyforma joga van bolygónkhoz, és ha egyik kipusztul, olyan a Földünk, mintha a puzzle képből hiányozna egy elem. Csak sokkal nagyobb a tétje, felborul az egyensúly, aminek a legnagyobb vesztesei mi vagyunk emberek. Találkoztunk külföldi csoportokkal is. Így tanulóink láthatták, milyen érték van a közvetlen közelünkben, amiért sok-sok kilométert tesznek meg, hogy láthassák. Becsüljük hát, és legyünk büszkék lakóhelyünk környékére. Egy ilyen programra több nap is kevés lenne, de nekünk csak egy volt, de a lényeget így is láttuk.
Remek nap volt, igazi feltöltődés! Miterkóné Kónya Margit
tanító