

Iskolánk alapítói olyan személyt akartak névadóul választani, aki közel áll ahhoz a nemzetiséghez – a romákhoz – ahová tanulóink jelentős része tartozik, és egyben, akire büszkék is lehetünk. Büszkék lehetünk Dankó Pista munkabírására, kitartására és példamutatására. Személyében olyan cigány ember született, akire egy egész ország nézett fel.
Dankó Pista muzsikus cigánycsalád leszármazottja volt, és már 15 évesen saját zenekara élén játszott. Döntő fordulat volt életében, amikor a költővel, Pósa Lajossal megismerkedett. „Ettől fogva nem is válik el a két név egymástól, és míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket” – mondta róluk Móra Ferenc – „ A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet.”
Dankó rövid élete során több mint félezer dallamot, nótát komponált, amelyek a magyar nóta történetének egyik legnagyobb alakjává tették. A Dankó-nóta jelentősége túlmutat önmagán, hisz oly korban történt mindez, amelyben a magyarságunk megtartóereje volt a tét: Ady szavaival:
„Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten,
Akinek a lelke elvágyódik innen,
Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
Akinek a lelke magyar földön árva,
Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
A te duhajságod, a te kacagásod…
Visszaadtál nekem egy vesztett világot.”
A kor legnagyobb színészei énekelték Dankó nótáit, és népszerűsége talán ennek is köszönhetően egekig repült. 1890-ben saját daltársulatot szervezett, járta az országot, Oroszországba is eljutott, az ország legkisebb szegletében is játszották dalait. Szomorú ellentmondás ugyanakkor, hogy mindezek ellenére, ő maga – a dallamvilágában gazdag lélek – többnyire szegénységben élt, és a sok nélkülözés a tüdővész halálos csíráját ültette el benne: még a negyvenötödik születésnapja előtt meghalt.
Temetésén – ötszáz dalát képviselendő – ötszáz cigányzenész kísérte sírjáig, egy egész ország szalutált holtában előtte. „Bölcsődben a koldus fiát ringatták, koporsódban, mint királyt kísérnek utolsó utadon.” – írta temetéséről Gárdonyi.
Emlékét kortárs írók és költők műveikben örökítették meg, életéről színdarab és film is készült, Pósa közbenjárására pedig szobrot is emeltek neki a szegedi Tisza-parton, egykori kedves kávéháza előtt.